A székhelyszolgáltatás ideális megoldás magánvállalkozóknak

április 5, 2021 0 Comments

Marketingesként több platformon is tudtam tapasztalatot szerezni, a brandépítés többféle módját volt lehetőségem tesztelni, a különböző közösségi platformok mindegyikén volt alkalmam a tartalomgyártásra, illetve azoknak a tesztelésére is. Több éves munkavállalói státusz után úgy döntöttem, hogy végül saját vállalkozásba fogok kezdeni. Partnereket, kisebb vállalkozókat kerestem, akiknek organikus posztokat, kreatív tartalmakat készítek. Nagyon élvezem, szeretem a munkámat, jó érzés látni, ahogy egy-egy brainstorming után letisztult gondolatmenetből végül megszületik egy landing page, vagy ahogy egy arculat kialakul ennek köszönhetően.

A magánvállalkozásnak azonban lehetnek hátulütői, nehézségei is. Munkavállalóként ugyanis az ember egyszerűen csak bejelentésre kerül egy már működő cégnél, nem kell a papírmunkával túl sokat bajlódnia, se könyvelővel, se céges ügyvéddel nem kell rendszeres kapcsolatot tartania. Ez megváltozik akkor, amikor a magunk lábára állunk.

Idővel úgy döntöttem, hogy igénybe veszem egy székhelyszolgáltatás előnyeit, ugyanis túl sok volt már nekem az, hogy a hivatalos leveleimet otthon kellett rendszereznem, tárolnom, kezelnem. Pláne, hogy én nem túl sok időt töltök otthon, össze-vissza szaladgálok az ügyfelek közt. A székhelyszolgáltatás lényege, hogy a szolgáltató irodában tárolják a leveleket, itt rendszerezik, kezelik őket. Vannak olyan székhelyszolgáltatások is, amelyek bizonyos időközönként elküldik neked e-mailben a beérkező levelek, iratok tartalmát. Mivel ez egy egyszerű módja annak, hogy megszabaduljunk ettől a felelősségtől, szerintem a székhelyszolgáltatás egy hasznos és kényelmes megoldás magánvállalkozóknak is.