A motivációs térkép jelentősége

motivációs térképezés
június 29, 2021 0 Comments

Legutóbb együtt utaztam a kocsiban a főnökömmel és egy másik kollégámmal, munkáról, tanulásról, továbbképzésekről beszélgettünk. A kollégám, aki grafikusként dolgozik, megjegyezte, hogy jelenleg alkotói válságban van, motiválatlannak érzi magát abban, ami korábban hobbinak számított.

Velem is történt hasonló, ugyanis én meg humán területen indultam, de a sok olvasás és a sok tanulás oda vezetett, hogy amit korábban legjobban szerettem később kötelességgé és teherré vált. Túl lehet vajon ezeken a helyzeteken lendülni. Mi van, ha nem megy?

Azóta tudom, hogy igen, van megoldás. Ezért is vetettem fel a beszélgetés során, hogy menjünk el egy csapatmotivációs térképezésre közösen, a kollégákkal együtt.

Az önismeret roppant fontos az élet minden területén, így a munkavállaláskor is. A motivációs térkép  lényege pontosan az, hogy megismerjük önmagunkat, vagy ha munkáltatók vagyunk, akkor a beosztottainkat. A csapat motiváció  térképezés arról szól, hogy egy tesztet töltetnek ki a munkahelyi csapattal, melyet egy motiváció szakértő szakember segítségével értékelnek ki, aki megmondja a munkáltatónak, hogy melyik munkavállaló mivel motiválható. A motivációs térképezés keretein belül azt segít világossá tenni a motiváció szakértő coach ügyfelének, hogy milyen típusú feladatok és milyen beosztás fog az illetőnek a legjobban megfelelni.

Egy ilyen teszt kitöltése segítség a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt, ezért is érdemes minden felelősségteljes cégvezetőnek elvégeztetni a beosztottaival.